Két napja végre ismét értelmes idő van. Előtte bizony 3-jegyűbe csúszott a hőmérséklet, nap mint nap. A legdurvább a múlt péntek volt, amikor celsiusra fordítva "40, feels like 45" volt a veder.com szerint az idő. Általában ez persze nem zavar, mert a légkondicionált lakás és a légkondicionált iroda között olyan 37 lépés lehet az út, de péntek este pont Tapas-bárba mentünk Bencével, Gergővel és Eszterrel amolyan szülinap ünneplendő. Nagyon jó kis hely volt, azon kevés éttermek egyike, ahol eddig jártam és nem spanyol anyanyelvű kiszolgáló volt. :) A meleg idő miatt tulajdonképpen semmi különösebbet nem csináltam a hétvégeken, nagy túrákba nem bocsátkoztam. Most már azért fogok, mert persze ha az ember valahogy kijut a városból, ott már hűvösebb van (itt ráadásul néha nagyon párás a meleg, tényleg mint egy masszív gőzben ücsörgés :) ), másrészt előbb-utóbb úgyis menni kell.
2 hete felmentem észak-Manhattan-be, van ott a Metropolitan múzeumnak egy kihelyezett tagozata: egy park közepén egy kolostor telis-tele középkori műremekekkel (a szokásos csávó a szokásos fakereszten). Maga a kolostor viszont nagyon szép, jó kis szellős kerengőkkel, és gyönyörű kilátással a Hudson folyóra. Mondjuk azért is mentem, mert annyira amerikai odaépíteni egy kolostort az 1930-as évek közepén eleve abból a célból, hogy az európából összeszedett kincseket kiállítsák. Hazafele felszálltam egy buszra (a 190. utca 42. utca nem kis táv ám), ami 2 és fél órán keresztül szinte visszarepített a városba. Tetszett amúgy a közlekedésszervezés, a metró meg sem áll az 59. és a 125. utca között, bő húsz perc alatt odaértem, a busz viszont szó szerint minden második utcánál megáll. Többször lecserélődött persze a közönség nagyjából a fekete, spanyol, fekete, turista minta szerint. Érdekes volt látni, hogy oda is felér a Broadway, de ott már csupa spanyol nyelvű kirakata van. Még idejében leértem az International Centre of Photography-hoz, ahol megnéztem egy nagyon jó kiállítást New Yorkról, Párizsról és kutyákról. Mindenki, aki küldött már nekem képeslapot, onnan kap majd valami vicces képet, gondoltam jobb, mint a huszat egy dollárért képeslapok a szakadtságszoborral.
Másnap Bencével együtt meglátogattuk Tamást, aki új kolléga, most költözik (vissza) Magyarországra, jelenleg Princeton mellett egy csodás erdős részen lakik (ahol nem ismert a kerítés fogalma, ahol néha medvék vannak az út szélén és őzek tanyáznak a kertben, ahol minden irgalmatlan messze van :) és ahol (mármint Princetonban Einstein is lakott és dolgozott (itt készült rólam a második ismert-fehér-házas fotó))). Nagyon kellemes koncepció, hogy arrafelé nem csak az egyetemnek, de a nagyobb cégeknek is kampuszai vannak, hatalmas erdős-mezős területen fekszik egy-két épület. Még nem értettem meg teljesen, miért akarnak Tamásék hazajönni, de a céges kultúra tiltja, h nyilvánosan kételkedjek épelméjűségében :D
Múlt szombaton jöttek a múzeumok, a Guggeinheim és a Metropolitan ... of Art. Az előzőben főleg az épület érdekes, kár, h érthetetlen okokból csak lentről felfelé engedik a spirált fotózni, fentről lefelé nem. Errefelé pedig nem szokás ez a szigor. Valami koreai csávó kiálltása volt éppen, egy ecsettel összemázolt pár vásznat főleg azt próbálgatva, h meddig marad rajta az ecseten a festék, ha nem mártja bele újra a vödörbe. Kár, hogy ez az épület csak amolyan 5 emeletes, mert így hiába vártam az alsóbb szinteken, h majd feljebb lesznek olyan képek is, ahol már megtanulta, h hogy működik az ecset és elkezd festeni. Azért itt is volt egy terem tele impresszionistákkal, úgyhogy nagyon megérte a belépő árát (egy MS-kártya villogtatás meg egy mosoly :) ). A MET, ami ezután jött hatalmas. Kihagytam az ókori görög, római, az ázsiai, európai festészet, afrikai, óceániai, amerikai részt. Végigrohantam az egyiptomi múmiákat (mert azok vannak a bejáratnál), a japánokat, nem álltam be a 2 órás sorba, h valami divattervező ruhakölteményeit nézzem meg, hosszasan csodáltam viszont itt is az impresszionista és korban nem oly messze lévő európai festőket. Egy egész rész van tele Monet, Van Gogh, Cesanne, Picasso, Rousseau és hasonló kaliberű társaik festményeivel. Egyszerűen gyönyörű. Ellenpontként: aki megmondja, h mit keres az indián a Wall Street katedrálisa című mázolmányon, és hogy ez hogy kerül falra alig néhány tucat méterre egy Monet-tól, az jutalom-vállveregetésben részesül. Hazafelé keresztüljöttem a 82. utcai "magyar negyeden" és kívülről megnéztem a híres magyar hentest, ami nemrég leégett. Hivatalosan a pincében lévő bojler robbant fel, nem hivatalos pletykák szerint pálinkafőzés közben történt a baleset :D
Vasárnap kicsit kevésbé volt meleg és szerencsére az eső sem esett (pedig azóta minden nap), úgyhogy felkerekedtem hidazni, zsidózni, brooklynni és délre csavarogni. Először a Williamsburg nevű brooklyni zsidónegyedet vettem célba az azonos nevű hídon keresztül. Ez a híd is hatalmas, van rajta vonat, két szintnyi autó és legfelül a gyalogosok és a biciklisták. Masszív acél, az egyszer tuti... :) Odaát először valami elég lepukkant környékre érkeztem, itt a helyi Broadway gagyi boltokkal teli és felette megy a metró, leginkább egy arab bazársorra hasonlít. Épp ezért meglepő, h tőle két sarokra tényleg ott a zsidónegyed. Itt amolyan neighborhood-ok vannak, amik egymástól emberek és kinézet tekintetében is gyökeresen különböznek néha. A zsidónegyedben mindenki a nagy meleg ellenére fekete ruhában, kalapban vagy kendőben, csak helyiek, csak gyereket sétáltatva. Hihetetlen ortodoxnak tűnt ez így, egy kávézó pénztáránál még azt is láttam, h külön sor van férfiaknak és nőknek. Az volt az érzésem, hogy ha ugyanez a rigiditás (őket tisztelem, a klerikálidióta és valláskárosult jelzők csak a semjénféléket illetik :) , de azért kicsit hasonló a szitu) mondjuk valahol Bagdadban korlátozza a nők jogait, akkor már rég lebombázták volna őket. Sehol New Yorkban nem láttam még annyi gyanakvó és rosszalló tekintetet embereken mint itt a szembejövőkön.
Kis metrózás után (ami nem triviális, különösen hétvégén, mert semelyik metró sem arra megy, amerre kéne neki, odafelé a B-vel mentem, mert az F az A vonalán közlekedett, visszafelé az A az F vonalán ment, majd hazafelé az R vonalán egy Q-val jöttem :D ) a Brooklyn-híd következett, ezen sétáltam vissza Manhattanbe. Ez már messze nem volt annyira üres, mint a Williamburg-híd, tele turistával, ráadásul félig épp felújítás alatt. Itt csak két szint van, alul az autók, felül a többiek, metró nincs. A két híd közett van még egy harmadik, Manhattan nevű acélóriás, ő most kimaradt, hogy a végén azért a szigetemen kössek ki :) A végére jutott még egy kis séta a dél-Manhattan-i Financial District nevű negyedbe, itt is új helyekre tévedtem, hangulatos kis vendéglőket találtam, de ezúttal nem próbáltam ki őket, inkább R-eztem egyet hazáig a Q-val. :)
Utóiratnak itt egy másik érdekes kiállítás a Guggenheimből: százezer darab 1 dolláros a falakon (egy őrrel mindössze :) ) Mondjuk a MET ezt is jobban megoldotta, egy sima Van Gogh ennél sokkal tömörebben nagyobb értéket tárol a falon :D
